2009. február 26., csütörtök

Erzsébet Királyné Emlékmúzeum a Budai Várban





A királyné egykori magyar udvartartásának kezdeményezésére, 11 évvel Erzsébet halála után, személyével kapcsolatos önálló múzeum nyílt a Budai Várban, Erzsébet Királyné Emlékmúzeum néven. Fő szervezője a királyné régi felolvasónője, barátnője, Ferenczy Ida volt. Természetesen más főrangú személyek, sőt maga a császári/királyi ház is támogatta a kiállítás létrehozását.
Erzsébet leányai: Gizella és Mária Valéria a birtokukban lévő személyes emléktárgyak közül jó néhányat az alakuló múzeumnak adományoztak. Ferenc József pedig a saját lakosztályához
közeli termeket bocsátotta rendelkezésükre.




A múzeum élére dr. Szalay Imrét, a Nemzeti Múzeum igazgatóját állították, aki már az alapítás évében megjelentette az állandó kiállítás anyagának katalógusát.
A gyűjtemény jelentős része túlélte az I. világháborút, azonban a II. földindulás bombázásainak már nem tudtak ellenállni. Ami épen maradt, azt pedig ismeretlenek széthordták.
Akad azonban olyan is, ami megmenekült, és más múzeumban ma is megtekinthető. Ilyen pl. az a fekete ruha, amelyben a gyilkos merénylet érte a királynét 1898. szeptember 10-én Genfben.

Nincsenek megjegyzések: